Hajnalban hideg van, a magány a társunk.
Hó lepi be a fákat, maholnap hazavárunk.
Hózáport fúj az égből a szél,
Hazug világ takaróját hozza.
Tisztaság borítja be a hajléktalant,
Kicsit a szenvedést eltakarja.
De a kín ott marad alatta.
Mintha jót akarna, borítja a szenvedőt,
Pedig csak készíti számára a szemfedőt.
Szegénynek szégyen, ami nincs,
Gazdagnak hatalom, mi van,
Belátni a kínt a jéghegyek mögött,
Én is odakészülök.
Keserves a felismerés, - de átjutunk!
...s majd akkor megszabadulunk.
