Ilyen az életünk .
Egyszer fenn lebegünk ,
Aztán hopp , nagy kaland ,
Máris ott vagyunk alant .
Hiába takar a fájdalom fátyla ,
Kibújunk alóla minduntalan .
Mert kín és harc után élni akar ,
Ki ma még meg nem hal .
Csak egyszer nem kerekedünk felül ,
Akkor majd érezd ott legbelül ,
Hogy én értem létezésed egyedül .
Mikor a csend is elül ,
Jelen lesz majd levelünk ,
Nyári csobbanással üzenünk .
Ott leszek az eső cseppek között ,
Megbújva illatos virágok mögött ,
Hogy akkor majd ne keress hiába ,
Csak az eső áztatta kicsike virágban .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése