Hajnal van. Kopognak a madarak az ablakban.
Csalfa tükörábránd takaró, elakad a szó,
Aranyos madárka, te szeretni való.
Megint csak kopp, és szárnysuhanás,
Ablakomban imádja önmagát.
Ha imádja önmagát, mást is szeret,
A döbbenet... percek emléke lesz.
Hatalmas felismerés, koppanás utáni lét
Zsong, bolyong, dúdol a szél,
Talán találkozunk ma, te meg én!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése