Gyermekeimnek

Ilyen az életünk .
Egyszer fenn lebegünk ,
Aztán hopp , nagy kaland ,
Máris ott vagyunk alant .
De hiába takar  fájdalom fátyla ,
Kibújunk alóla minduntalan .
Mert kín  után is élni akar ,
S küzd, harcol ki  meg nem hal .
Csak egyszer nem kerekedünk felül ,
Akkor majd érezd ott legbelül ,
Hogy én értem létezésed egyedül .
Mikor a csend is elül ,
Jelen lesz  levelünk ,
Nyári csobbanással üzenünk .
Ott leszek az eső cseppek között ,
 Megbújva illatos virágok mögött ,
Hogy akkor majd ne keress hiába ,
Csak az eső áztatta kicsike virágban .