Élünk a világban, belehalunk egy másikba.
Egy pillangó tévedt a sírra.
- Röpke pillanatra még fellángol,
aztán beleolvad a dermedt kőbe a forró viasz,
mint a napfelkelte, beleúszik a reggelbe.
Vége a pillanatnak, elnyúlt a lepke ,
olvadt a viasz ,- kutatlak , kereslek.
De repül egyik világból a másikba,
ölel bennünket naponta, karolva, boldogan,ragyogva
hogy tudjuk meg a csodát odaátról.
Már hallom a hangot, ami nekem szól.
Még elvégzem feladatom rendben itt lent,
és bátrabban állok a sírokhoz máris,
mert tudom, hogy átölel odafönn anyám is, apám is.
Nem leszek barátja a hideg kőnek,
nem járok örökké a temetőbe,
de mégis hív, mégis megyek, és sírok verset Neked
Megfogom és simogatom, megdermedek a gondolattól,
odalent, majd odafönt, szeressetek engem nagyon,…nagyon nagyon. Én hagyom…
született reggel Varga Zoltánné fejében, akinek két szerelme van a torna meg az úszás és a férjem. Ez már három. Számolni nem tudok, de nem is bánom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése